Magtár - Budajenő

Magtár - Budajenő

A késő barokk stílusú Magtár a telki apátság egykori uradalmi majorságának egyetlen megmaradt épülete.

Építészeti és gazdaságtörténeti jelentőségét elismerve 2005-ben nyilvánították műemlékké. A falu központjából néhány perces sétával elérhető Magtárat az utóbbi években szakszerűen felújították, ráadásul környezete is megszépül: mesterséges tó, parkoló, sétány készül a műemlék épület mellett. A felújított Magtár arra is remek példa, hogyan lehet több különböző funkciót egyesíteni egy helyreállított épületben: a Magtárban diák- és zarándokszállás, a helyi németség egyházi gyűjteménye és közösségi tér működik.

A háromszintes Magtárépület, mely a Telki Apátság egykori uradalmi majorságának egyetlen megmaradt épülete (műemlék), a XVII-XIX. század fordulóján épült, késő barokk stílusban. Pontos építési ideje a mai napig nem ismert, az 1782-es első katonai térképek még nem mutatják. Egy 1859-es második katonai térképen viszont már egyértelműen beazonosítható az épület. A falakba számos középkori kőfaragványt építettek be, amelyek valószínűleg a török által lerombolt telki apátság romos épületeinek bontásából származnak. Nemcsak gazdaságtörténeti érdekessége, hanem építészeti megjelenése is figyelemre méltó jó tömegarányú épület kőkeretes nyílásaival, népies klasszikusságával megfogalmazott belső tám-szerkezeteivel, a település és a hazai építészettörténet jelentős emléke. 

Egy 1885-ös feljegyzés szerint az épület a mainál jóval nagyobb, közel kétszer ekkora volt. A lépcsőház az épület közepén helyezkedett el, azonban a II. világháború sérülései után a lépcsőház mögötti részt elbontották, jelenlegi formája 1946-47-ben alakult ki. A háromszintes épület földszintjét csehsüveg-boltozat fedi, emeleteit fa födémek választják el egymástól. A tetőszerkezet gyönyörű példája a barokk feszítőműves ácsszerkezetnek. Az ablaknyílások faragott kőkeretezésűek, beillesztett vasráccsal. Fő sarkaiban az egykori fedőtáblák beeresztett vasalatai még több helyen megvannak és egy eredeti vasajtó, kovácsoltvas díszítéssel és kilinccsel is megtalálható.

www.pestmegye.hu

 

 

Ajánló az Értéktárból...

facebook

net4eu

foodwave